Dr. Bogdán Gertrúd fogorvos

ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓJA

 

 

Dr. Bogdán Gertrúd fogorvos tájékoztatom az érintetteket, hogy hivatásom gyakorlása során betegeim és a fogászati szolgáltatást igénybe vevő személyek, illetve a szolgáltatás iránt érdeklődők, valamint minden egyéb érintett természetes személy (a továbbiakban: érintettek) adatkezeléshez kapcsolódó jogait tiszteletben tartom, tiszteletben tartom az érintettek személyhez fűződő jogait, és adatkezelésem során a magyar hatályos jog anyagi és eljárásjogi szabályai, valamint a GDPR szabályai értelmében járok el. 

 

Adatkezelő: Dr. Bogdán Gertrúd fogorvos

székhelye: 8800 Nagykanizsa, Széchenyi tér 3. 

nyilvántartási szám: 5095026

adószám: 54687534-1-40

telefonszám: +3630-9590-933

e-mail:Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

honlap: www.fogsor-rogzites.hu

 

Jelen tájékoztató célja, hogy az érintetteket tájékoztassa az Adatkezelő adatvédelemmel kapcsolatos lényegesebb szabályairól. 

A Tájékoztató és a Szabályzat teljes terjedelmében folyamatosan elérhető a rendelőben, valamint a rendelő által fenntartott www.fogsor-rogzites.hu honlapon. 

 

Az érintettek köre: Érintett minden, bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy, akinek adatait az Adatkezelő kezeli. Az érintettek tehát elsődlegesen a páciensek, a Munkatársak, az Adatkezelő és/vagy a szolgáltatásai után érdeklődők, a kamerarendszer által megfigyelt területre belépők, az Adatkezelő természetes személy Partnerei, nem természetes személy Partnereinek képviselői, kapcsolattartói, esetleg egyéb munkavállalói. 

 

Fogorvosi ellátás céljából történő adatkezelés általános szabályai

 

1. Az egészségügyi adatok felvétele a fogorvosi ellátás része. 

2. Adatkezelés jogalapja: önkéntes hozzájárulás. Az egészségügyi és a személyazonosító adatoknak a kezelt személy (törvényes képviselője) részéről történő szolgáltatása – az egészségügyi ellátás igénybevételéhez kötelezően előírt személyazonosító adatok megadása önkéntes. Abban az esetben, ha a gyógykezelt személy önként fordul az Adatkezelőhöz, mint szolgáltatóhoz, az ellátással összefüggő egészségügyi és személyazonosító adatainak kezelésére szolgáló hozzájárulását – ellenkező nyilatkozat hiányában megadottnak kell tekinteni. 

3. Adatkezelés jogalapja: kötelező adatkezelés. Az érintett (törvényes képviselője) köteles a betegellátó Adatkezelő felhívására egészségügyi és személyazonosító adatait átadni, 

a) ha valószínűsíthető vagy beigazolódott, hogy valamely betegség kórokozója által fertőződött, vagy fertőzéses eredetű mérgezésben, illetve fertőző betegségben szenved, 

b) ha arra szűrő- és alkalmassági vizsgálatok elvégzéséhez van szükség, 

c) heveny mérgezés esetén, 

d) ha valószínűsíthető, hogy az érintett foglalkozási eredetű megbetegedésben szenved, 

e) ha az adatszolgáltatásra a kiskorú gyermek gyógykezelése, egészségi állapotának megőrzése vagy védelme érdekében van szükség, 

f) ha bűnüldözés, bűnmegelőzés céljából, továbbá ügyészségi, bírósági eljárás, illetve szabálysértési vagy közigazgatási hatósági eljárás során az illetékes szerv a vizsgálatot elrendelte, 

g) ha az adatszolgáltatásra a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény szerinti ellenőrzés céljából van szükség. 

4. Adatkezelés jogalapja: létfontosságú érdek. Sürgős szükség, valamint a gyógykezelt érintett belátási képességének hiánya esetén az adatok kezelhetőek. 

5. A gyógykezelés alatt az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell a szakmai szabályoknak megfelelő adatokat. A kezelést végző fogorvos vagy Munkatárs dönti el, hogy a szakmai szabályoknak megfelelően – a kötelezően felveendő adatokon kívül – mely egészségügyi adat felvétele szükséges. 

6. Adatkezelő azon adatokat nem rögzíti, amelyek közvetlenül nem kapcsolatosak az érintett beteg gyógykezelésével. 

7. A gyógykezelés során az egészségügyi dokumentáció kezelésének rendjét úgy kell kialakítani, hogy a dokumentációhoz, illetve a beteg személyes adataihoz kizárólag a gyógykezelt személy gyógykezelését végző orvos vagy munkatársa férhessenek hozzá. 

 

Egészségügyi adatokkal, dokumentációkkal kapcsolatos adatkezelés

 

1. Az egészségügyi adatok, dokumentációk felvétele a szolgáltatás nyújtásának (kezelés) része. A kezelést végző orvos dönti el, hogy a szakmai szabályoknak megfelelően mely egészségügyi adat felvétele, tárolása szükséges. 

2. Érintett egészségügyi adatait, dokumentációját önkéntesen adja át, továbbá érintett a vizsgálatokhoz önkéntesen járul hozzá. 

3. Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelő részére egészségügyi adatait, dokumentációját átadja, vagy vizsgálathoz előzetesen hozzájárul, amelynek eredménye az egészségügyi adat vagy dokumentáció kezelése. 

4. Az adatkezeléssel érintett adatok köre és célja: 

név, (azonosítás), lakcím (azonosítás/kapcsolattartás), születési hely, idő (azonosítás), anyja neve (azonosítás), TAJ szám (azonosítás), egészségpénztári 

támogatáshoz szükséges telefonszám (kapcsolattartás), e-mail cím (kapcsolattartás), egészségügyi adat, dokumentáció (szolgáltatás nyújtásához szükséges)

5. Az adatkezelés közvetlen célja annak alátámasztása, hogy Adatkezelő mely szolgáltatása megfelelő az érintett számára, továbbá ajánlat nyújtása, az érintett kérdéseinek megválaszolása és kapcsolattartás. 

6. A szolgáltatáshoz szükséges egészségügyi adatokat az orvos, valamint az érintett kezelésével kapcsolatos tevékenységet végző egyéb személy, így az asszisztens, a kezelést végző orvos utasításának megfelelően, valamint a feladatai ellátásához szükséges mértékben kezelhet. 

7. Egyéb, egészségügyi adatokkal, dokumentációval kapcsolatos garanciális szabályok, amelyeket Adatkezelő messzemenőkig betart: 

a. Amennyiben az érintett önkéntes hozzájárulása alapján az Adatkezelő tudomására jut egészségügyi adat, úgy azok kezelését az Adatkezelő a 2011. évi CXII. törvényben és az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglaltaknak megfelelően kezeli a következők szerint: 

i. Az egészségügyi dokumentációt és egészségügyi adatot a 1997. évi XLVII. törvény 30. § 1. bek. alapján legalább 30 évig, 

ii. a zárójelentést legalább 50 évig, 

iii. a képalkotó diagnosztikai eljárással készült felvételt az annak készítésétől számított 10 évig, 

iv. a felvételről készített leletet a felvétel készítésétől számított 30 évig kell az Adatkezelőnek megőriznie. 

b. Adatkezelő kizárólag a legszükségesebb egészségügyi adatokat veszi fel, de az érintett természetesen ennél bővebb adatokat fedhet fel a számára, amelyeket szintén megtartani köteles. 

c. Adatkezelő és a képviseletében eljáró munkatárs a tudomására jutott orvosi titkot köteles megtartani. 

d. Egészségügyi adatokat adatfeldolgozó számára az Adatkezelő nem ad át. 

e. Egészségügyi adatokat, dokumentációt kizárólag abban az esetben továbbít, 

d. ha érintett a továbbításhoz kifejezetten, önkéntesen és írásban hozzájárult a továbbítás címzettjének tudatában; vagy 

e. életveszély esetén, vagy 

f. ha az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítása törvényi kötelezettség. 

f. Érintett jogosult tájékoztatást kapni a kezeléssel összefüggésben történő adatkezelésről, a rá vonatkozó egészségügyi és személyazonosító adatokat megismerheti, az egészségügyi dokumentációba betekinthet, valamint azokról másolatot kaphat. 

g. A fent nevezett tájékoztatás joga az érintett ellátásának időtartama alatt az általa írásban felhatalmazott személyt, az érintett ellátásának befejezését követően az általa teljes bizonyító erejű magánokiratban felhatalmazott személyt is megilleti. 

8. Adatkezelő és a Munkatárs mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha 

a. az egészségügyi és személyazonosító adat továbbításához az érintett, illetve törvényes képviselője írásban hozzájárult, az abban foglalt korlátozásokon belül, valamint 

b. az egészségügyi és személyazonosító adat továbbítása törvényi kötelezettség (pl. népegészségügyi érdek). 

9. Az adatkezeléssel érintett tevékenység és folyamat:

a. Adatkezelő lehetőséget teremt arra, hogy az érintett egészségügyi adatokat, egészségügyi dokumentációt osszon meg az Adatkezelővel (pl. kérdőív kitöltésével), valamint érintett előzetes és önkéntes hozzájárulása alapján az érintettet megvizsgálja, amelynek eredményeképpen létrejön az egészségügyi adat, dokumentáció. 

b. Az egészségügyi adatokat, dokumentációt az Adatkezelő kifejezetten erre a célra használt elektronikus nyilvántartási rendszerben és/vagy papír alapon letárolja. 

c. Az egészségügyi dokumentációt Adatkezelő úgy vezeti, hogy az a valóságnak megfelelően tükrözze az ellátás folyamatát. 

d. Adatkezelő az egészségügyi dokumentációban feltünteti 

i. a beteg személyazonosító adatait, 

• telefonszám 

• e-mail cím 

 

Közösségi oldalakon történő jelenlét és marketing

1. A közösségi oldalak, azon belül is különösen a Facebook oldal használata és az azon keresztül, az Adatkezelővel történő kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás, és egyéb, a közösségi oldal által megengedett művelet önkéntes hozzájáruláson alapul. 

2. Az érintettek köre: Azon természetes személyek, akik az Adatkezelő közösségi oldalait, különösen facebook.com közösségi oldalán lévő oldalt vagy azon megjelenő tartalmakat önként követik, megosztják, kedvelik. 

3. Kezelt adatok köre és célja: 

érintett publikus neve 

azonosítás 

publikus fotója 

azonosítás 

publikus e-mail címe 

kapcsolattartás 

érintett közösségi oldalon keresztül küldött üzenete 

kapcsolattartás, válaszadás alapja 

érintett általi értékelés, vagy más művelet eredménye 

minőségjavítás, vagy egyéb művelet célja 

 

4. A közösségi portálokon, különösen a Facebook-on történő jelenlét és az azzal kapcsolatos adatkezelés célja a weboldalon található tartalmak közösségi oldalon történő megosztása, publikálása, marketingje. A közösségi oldal segítségével az érintett tájékozódhat a legújabb akciókról is. 

5. Érintett a közösségi oldal feltételei alapján önként hozzájárul az Adatkezelő tartalmainak követésével, kedveléséhez. Példálózó meghatározással élve, a Facebook oldalon található üzenő falon közzétett hírfolyamra az érintett az oldalon található „like”/ „tetszik” linkre kattintva iratkozhat fel, és ezzel hozzájárul az Adatkezelő híreinek és ajánlatainak közzétételéhez a saját üzenőfalán, és az ugyanitt található „dislike”/”nemtetszik” linkre kattintva iratkozhat le, továbbá az üzenő fal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt, üzenő falon megjelenő hírfolyamokat. 

6. Érintett az Adatkezelőt szövegesen és számszerűen értékelheti, ha ezt a közösségi oldal lehetővé teszi. 

7. Érintett az adott közösségi oldal adatkezeléséről tájékoztatást az adott közösségi oldalon kaphat, ennek megfelelően a Facebook oldal adatkezeléséről tájékoztatást a www.facebook.com címen kaphat. 

8. Adatkezelés időtartama: érintett kérésére törlésig.

 

Az orvosi titok megőrzésre kerül? 

Az Adatkezelőt, mint betegellátót, valamint az Adatkezelő Munkatársait a beteg (érintett) egészségi állapotával kapcsolatos adat, továbbá a munkavégzéssel kapcsolatosan tudomására jutott egyéb adat vonatkozásában időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötelezettség terheli. A titoktartási kötelezettség független attól, hogy az adatokat milyen módon ismerte meg. 

Az Adatkezelőt a titoktartási kötelezettség azzal a betegellátóval szemben is köti, aki az beteg (érintett) gyógykezelésében nem működött közre, kivéve, ha az adatok a gyógykezelt személy további gyógykezelése érdekében szükségesek. 

A titoktartási kötelezettség alól írásban felmentést adhat a beteg, vagy törvényen alapuló adatszolgáltatási kötelezettség. 

Az orvosi titok védelme érdekében a Munkatársak kötelezettséget vállalnak az orvosi titok megtartására, amelyet jelen Szabályzattól formailag különálló dokumentum tartalmaz. 

 

Kik kezelik az adataimat? 

Az adatokat az Adatkezelő orvos és munkatársa kezeli, kizárólag a feladataik elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben. 

Ad át, továbbít adatot az Adatkezelő más részére? 

Személyes adatok feldolgozását alapvetően az Adatkezelő látja el, vagy ha a feladatot kiszervezi, úgy abban az esetben azt a meghatározott adatfeldolgozó(k) látja/látják el. Ebben az esetben az adatfeldolgozók felé ad át adatot az Adatkezelő és felel az adatfeldolgozók tevékenységéért. 

Adatkezelő az érintett által meghatározott adatait szerződéses Partnerei számára akkor továbbíthatja, ha az Adatkezelő az adattovábbítás előtt a Partnert az érintett számára megnevezte, a várható adatkezelési időt, valamint célt meghatározta és érintett az adattovábbításhoz kifejezetten, írásban hozzájárult. Adatkezelő a Partnereket hirdetmény vagy tájékoztató útján is megnevezheti, ha azt elérhetővé teszi az érintettek számára. Adatkezelő hatósági megkeresés esetén, törvény felhatalmazása alapján továbbíthat adatokat a kérelmező hatóság felé. 

Adatkezelő a 1997. évi XLVII. tv. rendelkezései alapján kötelezően továbbít adatokat a Központi Implantátumregiszter felé.

Amennyiben az Adatkezelő által a Partnerei számára végzett adatfeldolgozási tevékenység megköveteli, úgy az Adatkezelő adatokat továbbíthat hatóságok, jogszabályban vagy adatfeldolgozási szerződésben meghatározott személyek felé. Ebben az esetben az érintettek tájékoztatást a Partnernek, mint adatkezelőnek kell megtennie. 

Milyen jogaim vannak az adataimmal kapcsolatban? 

Tájékoztatáshoz való jog

Az érintett bármikor kérhet – szóban vagy a megadott elérhetőségeken írásban – tájékoztatást a személyes adataik kezeléséről, az adatkezelés céljáról, az adatkezelés tervezett időtartamáról. Bár a tájékoztatót az első kapcsolatfelvételkor rendelkezésre bocsátjuk, és honlapunkon is közzétesszük, valamint a rendelőben is megtalálható, lehetővé tesszük az érintetteknek, hogy megismerjék, mi lett az adataik sorsa, és az ebben a tájékoztatóban leírtakat betartjuk-e.  Szóban a tájékoztatást csak akkor tudjuk teljesíteni, ha az érintett a személyazonosságát igazolta. 

Helyesbítés joga

Amennyiben az érintett azt észlelné, hogy az általunk kezelt adatok nem helyesek, pontatlanok, kérheti, hogy mielőbb helyesbítsük azokat. Ezeket a kéréseket e-mailben, vagy postai úton kell hozzánk eljuttatni, és a megkeresésre 30 napon belül válaszolunk.

Törléshez való jog

Az érintett az adatok törlését is jogosult kérni, e-mailben vagy postai levélben. Ennek a kérésnek is eleget fogunk tenni, ha a személyes adatokra már nincs szükség, mert a cél, melyre gyűjtöttük őket, már megvalósult, vagy jogszabály sem teszi kötelezővé azok megőrzését. Amikor hozzájárulás alapján kezeljük az érintett adatait, a hozzájárulást visszavonni csak a jövőre nézve lehet, visszamenőlegesen nem. Tehát a törlés iránti írásbeli kérelem kézhezvételéig az adatkezelésünk az érintett hozzájárulása alapján jogszerű. 

Kérhető az adatok törlése akkor is, ha a személyes adatokat jogellenesen kezeltük volna. 

Az adatkezelés korlátozásához való jog

A korlátozás azt jelenti, hogy az adatokat csak tárolhatjuk, de nem kezelhetjük (használhatjuk fel a meghatározott célra), kivéve, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez (példa lehet erre az esetleges tartozás behajtása, mert ilyenkor ügyvédnek továbbítjuk a személyes adatokat, hogy a behajtásról intézkedjen), vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy fontos közérdekből lehet kezelni. 

Korlátozásra az alábbi esetekben kerülhet sor:

  • ha az érintett az észleli, hogy jogellenes az adatkezelés, de nem kéri adatai törlését, ehelyett az adatkezelés korlátozását kéri, vagy 
  • ha esetleg az adatok helyesbítésre szorulnának, ezt az érintett jelzi, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi a személyes adatok pontosságának ellenőrzését, vagy
  • ha már nincs szükségünk a személyes adatokra, mert az adatkezelés célja teljesült, de az érintett úgy dönt, hogy nem járul hozzá azok törléséhez, mert jogi igényt kíván érvényesíteni velünk szemben, mert nem voltunk elég körültekintőek.

A korlátozás feloldásáról előzetesen tájékoztatjuk az érintettet.

Adathordozáshoz való jog

Arra is lehetőséget adunk, hogy a rendelkezésünkre bocsátott személyes adataikat az érintettek géppel olvasható formátumban megkapják, ha ezt írásban kérik, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsák.

Tiltakozás joga

Ha az adatok kezelése korlátozás alá esik, helyesbítjük azokat vagy töröljük, ezt a tényt közöljük az érintettel. 

Ennek a tájékoztatási kötelezettségünknek akkor nem teszünk eleget, ha az lehetetlen, vagy aránytalanul nehéz lenne. 

Az Adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az Adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, ésszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmét, az információk elektronikus úton kerülnek rendelkezésre bocsátásra, kivéve, ha az érintett másként kéri. 

Az ebben a fejezetben felsorolt igényeket hozzánk intézett e-mailben tudják jelezni. Mi vállaljuk, hogy a törlést, korlátozást, tájékoztatást, adathordozhatóságot a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül teljesítjük. 

Kamerás megfigyelés

Az Adatkezelő a rendelőhöz tartozó váró elektronikus megfigyelőrendszert alkalmaz.

Az adatkezelés célja: a váróban tartózkodó személyek életének és testi épségének védelme, a személy- és vagyonbiztonságnak az elektronikus megfigyelőrendszer (kamerarendszer) igénybevételével történő fenntartása.
Adatkezelő által történő kamerás megfigyelésnek nem célja az Mt. 11. § (1) bekezdés szerinti munkáltatói ellenőrzés.
Az adatkezelés jogalapja: érintett kifejezett önkéntes hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pontja] és az Szvtv. 26. § (1) bekezdés e) pontja és 31. § (1)-(4) bekezdéseiben foglaltak alapján Adatkezelő jogos érdekének érvényesítése [GDPR 6. cikk (1) bekezdés f) pontja].

A kezelt személyes adatok köre: az érintettek a képfelvételeken látszódó arcképmása,  magatartása.

Az adatkezelés időtartama: az érintettnek a váró területére történő belépésétől számított 3 munkanap.

Adatfeldolgozó igénybevétele: cégünk az elektronikus megfigyelőrendszer (kamerarendszer) működtetéséhez adatfeldolgozót nem vesz igénybe.

Az érintett jogai: az érintett személy 

  1. kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokkal kapcsolatos adatkezelésről való tájékoztatást, valamint az ezen személyes adatokhoz való hozzáférést,
  2. kérelmezheti azok helyesbítését,
  3. kérelmezheti azok törlését,
  4. kérelmezheti a GDPR 18. cikkében foglalt feltételek fennállása esetén a személyes adatok kezelésének korlátozását (tehát azt, hogy cégünk az adatokat ne törölje, vagy ne semmisítse meg bíróság vagy hatóság megkereséséig, de legfeljebb harminc napig, s ezen túlmenően más céllal az adatot ne kezelje),
  5. tiltakozhat a személyes adatok kezelése ellen,
  6. gyakorolhatja az adathordozhatósághoz való jogát. Ez utóbbi jog értelmében az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatokat word vagy excel formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat kérésére egy másik adatkezelőnek továbbítsa az Adatkezelő.

Az adatkezeléssel kapcsolatos egyéb információk: Adatkezelő minden szükséges technikai és szervezési intézkedést megtesz egy esetleges adatvédelmi incidens (pl. személyes adatokat tartalmazó fájlok sérülése, eltűnése, illetéktelenek számára hozzáférhetővé válása) elkerülésére. Egy mégis bekövetkező incidens esetén a szükséges intézkedések ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából nyilvántartást vezetünk, amely tartalmazza az érintett személyes adatok körét, az adatvédelmi incidenssel érintettek körét és számát, az adatvédelmi incidens időpontját, körülményeit, hatásait és az elhárítására megtett intézkedéseket, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

Adatkezelő adatfeldolgozói szerződést nem kötött az adatfeldolgozói
feladatokra, így cégünk vállalja, hogy további adatfeldolgozó igénybe vétele esetén kötelezően alkalmazza azokat az adatvédelmi és adatkezelési garanciákat, amelyeket az adatfeldolgozói szerződés előír számára, erre tekintettel a személyes adatok jogszerű kezelését az adatfeldolgozó esetében is biztosítjuk.

 

Hova fordulhatok az önrendelkezési jog megsértése esetén? 

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 

Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c 

Telefon: +36 (1) 391-1400 

Fax: +36 (1) 391-1410 

www: http://www.naih.hu 

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  

Kiskorúakat sértő, gyűlöletkeltő, kirekesztő tartalmakkal, helyreigazítással, elhunyt személy jogaival, jó hírnév megsértésével kapcsolatos jogainak megsértése esetén: 

Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 

1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. 

Levélcím: 1525. Pf. 75 

Tel: (06 1) 457 7100 

Fax: (06 1) 356 5520 

E-mail: 

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Az érintett a jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az Adatkezelő köteles bizonyítani. 

Abban az esetben, ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett a

z Adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. 

 

Az Adatkezelő hogyan gondoskodik az adataim biztonságáról? 

Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról. Ennek érdekében megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az irányadó jogszabályok, adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. 

Adatkezelő az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen. 

Adatkezelő az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel van a technika mindenkori fejlettségére és több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt választja, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene. 

Az Adatkezelő az informatikai védelemmel kapcsolatos feladatai körében gondoskodik különösen: 

 

• A jogosulatlan hozzáférés elleni védelmet biztosító intézkedésekről, ezen belül a szoftver és hardver eszközök védelméről, illetve a fizikai védelemről (hozzáférés védelem, hálózati védelem); 

• Az adatállományok helyreállításának lehetőségét biztosító intézkedésekről, ezen belül a rendszeres biztonsági mentésről és a másolatok elkülönített, biztonságos kezeléséről (tükrözés, biztonsági mentés); 

• Az adatállományok vírusok elleni védelméről (vírusvédelem); 

• Az adatállományok, illetve az azokat hordozó eszközök fizikai védelméről, ezen belül a tűzkár, vízkár, villámcsapás, egyéb elemi kár elleni védelemről, illetve az ilyen események következtében  bekövetkező károsodások helyreállíthatóságáról (archiválás, tűzvédelem). 

 

Egyéb információk 

Adatkezelő kijelenti, hogy a Tájékoztatónak az időközben módosulandó jogszabályi háttérrel, a Szabályzattal és egyéb belső szabályzattal való összehangolása miatti megváltoztatására a jogot fenntartja. 

 

Kelt:Nagykanizsa 2018.05.25

 

 

Dr. Bogdán Gertrúd